Segítség! Anyós lettem!

 Miért szükséges a pároknak anyagi és érzelmi szempontból is függetlenedniük szüleiktől? Hogyan lehet a lelki köldökzsinórról a lehető legfájdalommentesebben leválni? Miképpen segíthetik a szülők ezt a folyamatot? Hogyan engedhetik el könnyebben gyermeküket? Hogyan illeszkedjenek be a szülők az új szerepükbe? Mit tehetnek, hogy ne elrontói, hanem támogatói legyenek gyermekeik házasságának? Hol van az egészséges határ, amíg kellemes, kívánatos az após, anyós jelenléte, s mikortól mérgezhetik a kapcsolatot? Hogyan segíthetnek a harmonikus anyós−meny, anyós−vő kapcsolat kialakításában a fiatalok?

A jó kapcsolatért sokat küzdött anyósok, apósok, menyek, vők, nagymamák és nagypapák osztják meg most felismeréseiket, tapasztalataikat az olvasóval.

 

Bácskai-Kocsis Lóránt pszichológus

− Vajon miért tart a legtöbb házas az anyósától? Érdekes módon após-konfliktusokról alig-alig esik szó. Ön szerint mi ennek az oka?

− Valóban kevesebb a súrlódási felület az apósokkal, pedig nekik sem könnyű feldolgozni, amikor a lányuk férjhez megy. A fiús apák talán könnyebben befogadják a házhoz került széplányt, inkább a lányos apáknak nehezebb. Rájuk jellemző, hogy féltékenyek lányuk udvarlójára, de végül is hamar megtalálják vejükkel a közös tevékenységet gépek bütykölése, sportrajongás, esetleg közös szórakozás közben.

Anyósnak lenni már sokkal nehezebb. Az anyáknak rendszerint szorosabb a kapcsolatuk gyermekükkel. Mondhatni egész addigi életüket gyermekük nevelésre tették fel, bizonyára mindennél fontosabb, hogy gyermekük minden szempontból (számára is) kifogástalan párjával élje „holtomiglan-holtodiglan” életét. S hogy ki illik leginkább a gyermekéhez? Ki más tudná ezt legjobban, mint aki a bölcső óta ismeri: a leendő anyós! – vagyis az anya. Saját házassági tapasztalataiból okulva, sokszor más szempontok élveznek nála prioritást, mint a szerelem mámorában úszó gyermekénél. Még ha adott esetben igaza is van, mindnyájunknak egyéni életutat kell bejárnunk. Addig tanácsolhatja párkapcsolati kérdésekben a gyermekét, amíg az nem kötött házasságot. Ha már döntésre jutott, akkor már neki és párjának kell közösen megküzdeniük azért, hogy kihozzák a kapcsolatukból a legjobbat. Ha kérés nélkül akár csak sugallatokat ad az anyós, már mérgezi a kapcsolatot. Ha igaza van, akkor sem fog tudni ebből a helyzetből jól kijönni.

Döbrentey Ildikó előadóművész, meseíró, pedagógus

− Amikor unokával ajándékozott meg bennünket a sors, hihetetlen gazdagság-érzés volt. Olyannyira, hogy férjemmel együtt felismertük, vissza kell fognunk magunkat, nehogy a túláradó szeretet következtében a kelleténél jobban belefolyjunk az új család életébe, döntéseibe. Most is egészen határozottan úgy gondolom, hogy a nagyszülőnek tudnia kell kordában tartani magát. Nem érzek kisebb felelősséget az unokám, mint a lányom iránt. Úgy érzem magam, mint egy idősebb szülő, akinek dolga segíteni azt a kis titok-batyut kibontani. Dolga, hogy fegyelmezzen is, hogyha kell, dolga, hogy örömöt is szerezzen; dolga, hogy tudjon olyanokat adni, amiket csak a nagymama adhat – tehát nekem dolgom, hogy finomakat főzzek és süssek, olyasmit, amit anya nem szokott. Lehetnek ezek egy picit egészségtelenebb finomságok is, egy nagymamának ezeket el lehet nézni. De valójában a felelősség, amit érzek, nem kisebb, mint amit egy szülő érez. A fegyelmem kell, hogy nagyobb legyen. Például, ha a gyerek kérdez valamit, s a szülők is jelen vannak, nekem soha nem szabad először szólnom. Ha valamilyen kérdés felvetődik a fiatalok között, nekem soha nem szabad megoldást mondanom, vagyis az előtérbe tolakodnom. Olyan szerencsém van, hogy ezeket volt kitől tanulnom. Édesanyám idősen is csodálatos ember volt. Miután harminc évig egy fedél alatt éltünk, azt láthattam tőle, hogy az idősnek kell alkalmazkodnia a fiatalhoz. Ettől az iránta való tisztelet egy csöppet sem lett kisebb, sőt, inkább nagyobb. A nagybátyámtól ugyancsak azt láttam, hogy az idős embernek kell alkalmazkodnia a fiatalhoz. Tudni kell visszalépni, ha nem őrá van szükség. Tudni kell hallgatni, hogyha a fiatalok szeretnének beszélni.

 

Dr. S. A. és fia, Bálint

 

− Szelíd, sárdobálástól mentes párként éltük az életünket, s mégis felőrlődtünk a szokásos házassági hibák és az anyóspárbaj hatására. Ha időben felismertük volna, a házasságunk nagy valószínűséggel egyben maradhatott volna, egy jó nagy távolságból, kedélyesen kezelhető szülő-kapcsolattal, mert hibáink – a volt feleségem szerint is – még a hibahatáron belül voltak.

Képzeljünk el egy örömteli gyermekkorra visszanéző, egyke, sok éven át sokat teljesítő, de kissé megcsitult ambíciójú tanárt és egy szelíd, zárkózott, értékeihez képest önbizalomhiányos értelmiségi feleséget, szorongó gyermekkori batyuval, állandó aggódással − no és két temperamentumos, tuti-megmondós anyóst. Feleségem rendes, dolgos, bár zűr idején felspannolható koraözvegy édesanyja és az én 77 éves, ám virgonc, körmönfont anyám – akiben a jó szándékú és a manipulációs célú megnyilvánulások állandóan finom ködként keveredtek – meglehetősen ritkán fogták vissza velünk kapcsolatos észrevételeiket.

Minkét anyós ambiciózus: előbbi a korai családalapítás miatt, utóbbi politikai okokból nem járhatott egyetemre, ami máig ható lekötetlen energiákat jelent.

Hiába volt anyám árnyaltabb anyóstársánál: igen jól csomagolta az ő kis praktikáit, s nem mindig lehetett időben felismerni a profi csőbehúzást. Másik kikészítő módszere a szipolyozó agymosás, a tízszer-hússzor elmondás, a szövegbombázás volt.

Így, utólag, hálát adok, hogy nem roppantam mentálisan össze a válásban, ami az én szememben egy utólagos abortusz egy már megszületett gyermeken. Az életem most nagyon dolgos, de sivár. Aggódom a gyermekemért, aki nem mondhatott véleményt a jövőjéről.

A válásban a rendkívül eltökélt béketűrésem őrült energiákat igényelt, de tudtam, hogy ezt kell tennem a gyermekem érdekében. Túl vagyok rajta, megharcoltam, úgy érzem, sikerrel, ha ugyan ezt annak lehet nevezni. Próbálok küzdeni a család újraegyesítéséért, amíg csak lehet, immár két éve. Öröm, hogy csitultak a kedélyek: jó együttműködés és javuló, érdemi kommunikáció a tendencia.

Sokat jelent, hogy volt feleségem anyukája igen sok túlzó villámot elhárított a lánya felől, és kifejezi, hogy örülne, ha a családunk újra egyesülne. Különös paradoxon, hogy a válás emberpróbáló szituációiban ismerhettem meg jobban az ő stabil alapértékeit, amelyeket gyakorlati keresztényi megalapozottságúnak érzek.

 

Nagy Zsóka családi mediátor

− Nagyon fontos, hogy a nagyszülő a szerepében maradjon. Ne legyen szolga a családban. Ne csak akkor hívják, amikor vigyázni kell a gyerekre, ne használják bébiszitternek. Az ő elsődleges feladata a gyökerek átadása. Az ő letisztult látásmódjával vezesse rá a gyereket, honnan jött, kik voltak az ősei, tanítsa a régmúltakra. A nagyszülő sok mindent megélt és értékként kezeli ezt a struktúrát. Mutasson mintát. Szeressen felszabadultan – még egy kis kényeztetés is megengedett. Ha a nagyszülő nem kritizál, nem viszi be az ő értékrendjét a gyereke családjába, ha a menyét nem gyerekként, hanem anyaként kezeli, béke lesz. Ez a nagycsalád-modell. Az okos nagyszülő tudja, mi mindent lehet veszíteni, ha domináns akar maradni a családban.

 

Kelecsényi Edit gyógytornász

− Mi zavar leginkább az anyósoddal való kapcsolatodban?

− Az egekbe szökik a vérnyomásom, amikor így kezdi a mondatát: „Én nem akarok ebbe beleszólni, de…”. Nem az a baj, hogy tanácsot akar adni vagy el akarja mondani a meglátását. Inkább az zavar, hogy úgy adja elő, mintha csakis az lenne az egyedüli jó megoldás, amit Ő mond.

− Hogyan tudnád elfogadni a véleményét?

− Mondjuk így: „… én is voltam már hasonló helyzetben, de ha ismét előfordulna, így és így oldanám meg.” Zavar, ha kinyilatkoztat. Ne akarja folyton megmondani a tutit. Ha tanácsot kérünk tőle, adjon szívesen, de ha nem kérjük, ne szóljon bele a dolgainkba.

 

Bea és Vendi   

Bea: Anyósom még fiatalon meghalt, ezért csak az ideális apósról tudok szólni. Számomra a kulcsszó: gondoskodó. Apósom szorgalmas ember, akivel nem kerültem túl közeli kapcsolatba, mert ritka találkozásainkkor gyakorlati teendőkkel telt az idő. Mély, tartalmas beszélgetéseket nem folytattunk, csak felületeset, barátit az élet dolgairól. De nem bánom, nekem jó volt így. Nem szólt bele a gyereknevelésbe, hogy otthon hogyan rendezzem a dolgaimat. Jólesett, hogy amikor meglátogattuk, éreztem, hogy vár minket. Pl. már előző nap kivette a húst a fagyasztóból, esetleg csirkét vágott, igyekezett gondoskodni rólunk, pl. azzal, hogy tojást adott.

Vendi: Ahhoz, hogy egy fiatal pár önálló életet élhessen, elengedhetetlen, hogy a szülők ne sajátítsák ki a gyermeküket. A gyermek a szülő számára ajándék Istentől, nem pedig olyasvalami, amit megszereztek és birtokolhatnak. Egyszerűen nem a tulajdonuk. Amikor a gyerek társat talál és megházasodik, ne sértődjenek meg, ha már nem ők lesznek a legfontosabbak számára.

Amikor unoka születik, akkor a nagyiknak már két szerepnek kell megfelelniük: a szülői és a nagyszülői posztnak. Jó, ha nem akarnak a középpontba kerülni, hanem mint segítőkész, bölcs támogató, inkább háttérbe vonulnak. Természetesen a segítésnek oda-vissza alapon kell működnie, ésszerű kereteken belül.

Kívánatos, hogy az unokával való kapcsolat során a nagyszülő ne mondjon ellent a szülőnek, és ha felvállalta a segítséget, akkor a szülő elveit tartassa be a gyerekkel, ne a sajátját. Se nyíltan, se a szülő háta mögött ne szálljon szembe a szülővel, mert ezzel aláássa a szülő tekintélyét a gyerek előtt, és akkor hogyan várja el, hogy majd a saját gyereke tiszteletben fogja őt tartani? Az sem jó, ha a gyerekét, unokáit magára hagyja, de az sem, ha úgy rájuk nehezedik, mint Szindbád nyakára a szellem.

 

Néhány keresetlen kérés

Kedves Anyuka! Kérlek, fogadd el, hogy a gyereked felnőtt és új családja lett. Tudom, hogy jobb menyet szerettél volna – merthogy Istit te ismered a legjobban –, és igazad is lehet abban, hogy nem mindenben illünk össze. De, kérlek, fogadd el a döntésünket és szavazz nekünk bizalmat abban, hogy a szeretet segít legyőzni és jól kezelni a különbözőségből eredő nézeteltéréseket. Mi is akarunk változni, de ehhez idő kell. (Ildikó)

 

Szerintem nekem nagyon jó anyósom van. Segít a főzéstől kezdve az unokázásig, mégsem nyújtja be utólag a számlát. Bár az a helyzet, hogy én is úgy állok hozzá, hogy az jó legyen. Igyekszem tisztelni őt. (Petra)

 

Elmondhatom, hogy nekem tulajdonképpen nagyon jó anyósom van. A világon semmibe sem szól bele, igaz, távol lakunk egymástól. Azért örültem volna, ha ad néhány tanácsot, amikor az első gyermekünk nevelésekor annyit ügyetlenkedtünk. Mástól tudjuk, hogy ő ilyenkor csak azt mondta: ’majd rájönnek, hogyan kell csinálni…’ (Boglárka)

 

A férjem egyetlen gyermek, mégis el tudta engedni az édesanyja. Engem egy pillanat alatt a szívébe fogadott, pláne, mikor meglátta, hogy felporszívózok a kicsi fia szobájában. Aranyos, kedves, megtanított egy-két dologra, jót lehet vele beszélgetni. Rossz oldala csak annyi, hogy egy kicsit túl anyáskodó. (Zsuzsi)

 

Azt hiszem, a jó anyós rugalmas, és nem az ő gyerekének ad igazat mindenáron. Ha meg akarja látogatni a kicsi fiát és az unokáit, téged is akarjon látni. Magyarul: szeressen téged is. Mellesleg, előtte jelentkezzen be. (Bea)

 

Közöttünk már az első találkozásnál elromlott a kapcsolatot. Gondoljanak az anyák arra, hogy a lány, akit a fia bemutat, akár a menye is lehet. Engem nagyon zavar, hogy az anyósom nem tud elfogadni olyannak, amilyen vagyok. Folyton meg akar változtatni. Mindenről tudni akar és kényszeresen véleményt formál, amihez a kicsi fia, a férjem nagyon jó partner. Inkább vele beszél meg olyan dolgokat is, amik kettőnkre tartoznak. Mintha kiskorú lennék a szemükben. Csernus doki nagyon jól megfogalmazta, mi a különbség a tanácsolás és az erőszakoskodás között: a tanácsot kérik. Ha nem kérdezik, valószínűleg nem kíváncsiak a véleményére. Nálunk legalábbis ez a legfőbb baj. (Evelin)

 

Anyósom, amíg élt, olyan volt, hogy azt kívántam, bárcsak az én anyám lenne. Ő meg teljesen úgy kezelt, mint a saját fiát. Na, ilyen a jó anyós! (Béla)

 

Anyósnak lenni nehéz!

Egri Béláné, Eszter

Nem megy egyik pillanatról a másikra beletanulni az új szerepkörbe. Húsz-harminc éven keresztül a te feladatod volt a gyereked életének az irányítása. Ha bajba jutott, kihúztad belőle, ha elfogyott a pénze, pótoltad, ha megbetegedett, könnyek között ápoltad. Ha segítségre volt szükséged, megkérted rá, kötelessége volt részt venni a terhek viselésében. S most, hogy megházasodott, elvárják, hogy építs falakat, fogadd el az egyébként megneveletlen társát saját gyerekednek – de nem nevelheted, utasíthatod rendre mint gyermekedet. Ha beszélgetni szeretnél a gyerekeddel, már csak ritkán jön egyedül. Ha megöleled, a felesége féltékeny lesz. Ha megdicséri a főztöm – mert jól ismerem a kedvencét –, gúny kíséri: „Ó, a mama kedvence!” Egyszeriben mellékszereplő lettél!

 

Seres Józsefné, Magdi néni

Fáj látnom, hogy az én kislányomnak ilyen lehetetlen társa van. Az a fiú folyton nyomorgatja a lelkét. Ha elkövet egy kis hibát, sárba döngöli a szidalmával. Perceken keresztül szapulja – éppen úgy, ahogyan őt szidták a szülei, s ami miatt annyira utálta őket annak idején.

Mondja, kedvesem, maga szerint tényleg szó nélkül kell ezt néznem?

 

Kedves Anyóstársam!

Jómagam rengeteget szenvedtem megboldogult anyósomtól, ezért megfogadtam, hogy ha egyszer anyós leszek, tudatosan kerülöm majd azokat a hibákat, amikkel naponta, mesterfokon megkeserítette a mi házasságunkat. Fogadj ebből egy kis csokorra valót!

Amikor elérkezik az ideje, hogy szeretettel és nagy gonddal felnevelt gyermeked családot alapít, a legjobb stratégia, ha hagyod, hadd próbálgassák a szárnyaikat. Figyeld anyai büszkeséggel önállósodását! Az elszakadáshoz fontos, hogy se párkapcsolati kérdésben, se a háztartásvezetésben, se az unokák idejének beosztásában ne legyél fogadatlan prókátor.

Rettegsz a magánytól? Váratlanul sok szabadidőd támadt, és úgy érzed, nincs szükség rád? Azért még nem kell mindennap telefonálnod! Attól nem leszel kevésbé fontos, ha felnőtt gyerekeid nem avatnak be minduntalan apró-cseprő napi ügyeikbe, ha nincs kulcsod a lakásukhoz vagy ha nem neked kell vacsorát tenned a családi asztalra.

Ha kulcsod van a fiatalok lakásához, akkor se állíts be váratlanul. A házimunkában kéretlenül ne segíts. Történt már olyan, hogy a rendszerető anyóst szinte házicselédként használta a család. Húzd meg a határt, amelyen túl nem vállalsz szerepet az életükben.

Tartsd meg a család titkait! Kinek jó az, ha a szomszédod is tudja, hogy a fiadéknak muszáj volt eladni az autójukat, mert nem tudták fizetni a felvett hitelt? Hatalmas veszekedések forrása lehet egy jól informált szomszéd.

Ha úgy érzed, elhanyagolnak gyerekeid, vigyázz, nehogy belecsússzál az érzelmi zsarolás hibájába. A kulcsszavak: leveszem rólad a kezem, többé nem kell, hogy törődj velem, ne hívj, úgyse veszem fel a kagylót stb. Ezeket a mondatokat kerüld! Ne rendezz jelenetet! Családod rettegni fog attól, mikor jön a következő jelenet – és tőled is. Vigyázz, nehogy a gondok generálása váljék számodra energiaforrássá! Inkább fogalmazd meg egyenesen a kérésedet, észrevételedet, lehetőleg tárgyilagos stílusban és hangnemben.

Elképzelhető, hogy eljön az idő, amikor valóban rászorulsz a gyerekeid gondoskodására. Élj úgy, hogy kedvük legyen szeretettel körülvenni majd!

(Puskás Árpádné, Vali)

 

One comment

  1. Kovács Lászlóné (Méryen) 2015.03.21. at 22:55

    A férjemmel kötött házasságunk is egy borzalmas csata eredményeként jött létre. Akkor elképzelhető, hogy milyen volt az anyósommal a viszonyom. 17 évig élt velünk.. Tűrtem, mert a fiát egyedül nevelte fel és nem akartam ,hogy magára hagyja öregségére. Akkor megfogadtam, hogy én csak jó anyós lehetek.
    Az első menyem teljesen tudatlan volt minden háztartási, és más egyéb tennivalók terén.
    Nehéz volt neki és nekem is, mert tanítani kellet és bizony sokszor sírtam vele együtt.
    Végül is jó háziasszony vált belőle. A baj akkor kezdődött, mikor olyan munkahelyre került, ahol a munkatársnők, mind anyós gyűlölök voltak.
    Azóta ha valamit szóltam hozzá, azonnal támadt, és mindig az hozta ki az egészből, hogy én bántom.
    Most van egy másik menyem is, mivel az idősebb fiam is megnősült. Elkezdődött a párbaj köztük.
    Nagyon megkedveltem az új menyemet, és szeretettel fogadtam.
    Hamarosan megváltozott minden. Most Ő az aki már ki nem állhat, a fiamat ellenünk uszítja.
    Nem parancsoltam, nem adtam tanácsokat, örültem, hogy szeretik egymást. Csak tudnám mit tettem
    rosszul.
    Elismertem , hogy jól tud főzni, Ismeri a háztartás minden csinját. Engedtem, hogy úgy csinálja, ahogy szokta. Nem szóltam bele. Mi több Ő kezdett el kritizálni engem.
    azért bánt nagyon a dolog, mert nem bántottam meg egy szóval se, nem osztottam tanácsot, nem szóltam bele a terveikbe.
    Mondja meg nekem valaki mit vétettem.

Pingbacks

Read more:
Különbözünk, de miért?

Dr. Matus István pszichiáter A nő és a férfi agy működése közti eltérés évszázadok óta izgatja a kutatókat. Nemcsak azért, mert az óvodai vécében felfedezett …

Close